Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Egy csajos nap!

2011.05.15

Reggel hatkor csöngött mellettem az ébresztő. Nem az enyém, a Csilláé. Ugyanis Zsuzsi kitalálta, hogy őt akarja elvinni a konty vizsgájára hajmodellnek, így szegény rákényszerült, hogy nálam aludjon a kényelmetlen 140 cm-es rekamiémen, ami azt jelenti, hogy nem sokat aludt. Körülbelül 5 órát, és gyönyörű táskák telepedtek meg a szeme alatt. Nah de ez az ő baja, én már megtanultam, hogy sose menjek bele a Zsuzsi hülye játékaiba. De a kurva életbe, én is felébredtem a katonás készülődésük hallatán. Ki az a bolond aki hajnalban kell? Ilyenkor még a reggeli pacsirta is az álmát alussza. Szóval nem értem. Én rutinos délben kelős vagyok. Végülis megoldottam, kómásan igénybe vettem anyuék üres ágyát, és sikerült bepótolnom a kihagyott órákat.

Azt hittem ennél már nem lehet rosszabb. Hát tévedtem. Még a csípámat sem vakartam ki a szemeimből anyu már meg is talált fortyogásának célpontjául. Merthát ha Zsuzsi nincs, akkor gondolhatta, jó leszek én is neki. Szóval hallgathattam az életkínját. Nagyszerű nap mondhatom. Menekülőre fogtam és sétálni vittem Bellát fél kettőkor, így legalább magam lehettem a gondolataimmal. Mert csak egy dolog járt a fejemben: Robi. Vajon miért nem láttam két napja? Eszmefuttatásomat sikerült megzavarnia a harmadik csapásnak, alias Gabinak. Mintha összejátszottak volna anyuval, ő is elkezdte szívni a véremet. Nem értette, hogy tudom átaludni a fél napomat, hogy szép lányként miért sminkelem magam, kishitű becenevet aggatott rám és persze a kedvenc témájával is előjött, hogy miért nem segítek többet a betegesen maximalista anyámnak. Többször is említette, hogy anyu meg van velem és a nővéremmel áldva. Na ezt hallani egy olyan mintaanyától, akinek van egy 20 év körüli klinikai esetű fia, aki már-már az ereit vágja és az élete nem áll másból, mint szobájába zárkózva titokban nasizni, miközben óvodás felfogásával fenyegeti az anyját, hogy ő bizony nem eszik hetek óta. Na hagyjon már, pfff. Szipolyában kezdtem már elveszíteni maradék önbizalmamat is, mikor megjelent ,,Munciiiiika", másnéven Zsóka. Már szokásává vált, hogy felhívja a figyelmemet arra, hogy már csúnyán vékony vagyok, és hát nemtetszését úgy adja a tudomásomra, hogy rendszeresen küldözget anyun keresztül kalóriában tocsongó ételeket. Ő is a vegetáriánus életet foltytat mint én, de egyszerűen nem tudja elviselni, hogy én vékonyabb vagyok nála. Noshát egyórás ,,kutyasétáltatás" után végre hazasomfondírozhattam, és ettem magamat, próbáltam megemészteni a sok információt. Kishitűnek neveznek, de ha mindennekl leírnak, akkor hogy szerezzem vissza az önbizalmamat? És ha tudják, hogy önkézavarom van, akkor miért tesznek rá még egy lapáttal? Ez az emberi empátia? Nem értem. Visszaérve már a Zsuzsiék is itthon voltak. Szegény Csilla alig állt a lábán, és még hol volt a nap vége. Belegondoltam, hogy így holtfáradtan nem engedhetem el randizni, megengedtem hát neki, hogy bedőljön az ágyamba, betakargattam, és megbeszéltük, hogy délután négykor felkeltem. Abban a másfél órában csak a Gabi mondanivalóján agyaltam, így hát felmentem facebookra, hogy ne kísérjenek azok az elhangzott szavak. Fati egyből le is csapott rám chaten. Szünetel a pasijával, az én magánéletem pedig szóra sem méltható, egyszóval seholsemtart, így mint két szerencsétlen liba, belevetettük magunkat a virtuális életbe. Aztán egyszer csak belémvillant. Ne hogy már ezen a szép szombaton otthon üljünk a gép előtt. Hogy ezek után még otthonülő barlanglakó címkét is kapjak a mi kedves Gabigánktól. Megbeszéltük, hogy egy óra múlva találkozunk a sulink előtt, hogy megmutathassam neki a Karcsi kocsmát, ahol a nővérem pultoslányként dolgozik. Négykor felráztam a Csillát, átöltöztünk, aztán elindultunk. Elindult szócskán azt értem, hogy szegény Fatimét abba a helyzetbe hoztam, hogy több kilómétert sétált velem a kocsmáig, mivel én így szoktam meg. A kocsmában úgyis csak ülünk, én meg félóránál tovább nem tudok egyhelyben lenni. Nem tudom. De hát szóba hozta. De legalább útközben megbeszélhettük az élet fontos dolgait. Leginkább a pasijáról folyt a duma. Csilluskám pedig az útkereszteződésnél elfordult, elindult a randijára. Titokban azért aggódtam érte.

A Karcsiban nem volt senki, a nővérem, Melinda le is szidott, hogy jobb helyszínt is kitalálhattam volna a ,,csajos napunknak". Tízig ment a buli, sorban szállínkóztak be a vendégek, megjelentek ismerős arcok is, de fiatalok egyse. Az önbizalmam viszont helyrerázódott az este folyamán, már azért is megérte elmenni. Ráadásul többet ittunk annál, amit terveztünk, én málnapálinkáztam Fati meg vörösborozott. Nem értem, hogy lehet magában bort inni. Ízlések és pofonok. Tomi még meg is hívott minket billiárdozni, persze kikaptunk kétszer is, de legalább telt az idő. Aztán beindult a zenegép, így oldódott a hangulat, és a vén faszok megtisztelve érezhették magukat, hogy két ilyen szép nő szóa áll velük. Ezt nem én találtam ki, ők ismételgették egyfolytában. Szóval Fati elfáradt (bebaszott), kapott egy ajánlatot, nevén nem ismerem, körülírva kevés fogú vigyorga bácsi (nővérem ismerőse), aki a kocsijával hazadobta. Jól érezhette magát Fati, mert számolni nem tudom, hányszor csókolt arcon és hányszor hangoztatta, hogy milyen jól érezte magát és a Karcsi lesz a törzshelyünk. Ha tudná hogy nekem már három éve az. :D Ezért már megérte.
Én még maradtam, nem akartam bódultan buszra szállni, a pultnál józanottam a társasággal, mikor a nővérem felvetette, hogy zárás után átmennek a C-Vitaminba, hogy velük tartanék-e. Sokat nem veszíthetek, gondoltam, úgy se voltam még ott, meghát híre van arról, hogy sok fiatal jár oda. Tizenegy körül bezártunk, aztán Melcsi, Józsi, Attila, a kevésfogú meg a ,,Józsi jobbkeze" kocsibaszálltunk és belevetettük magunkat a még fiatal éjszakába.
Kellemes csalódás volt a látvány, ami elémtárult. Már az udvarban zsúfolódtak a velem egykorú fiatalok, végre egy olyan hely, ahol nemcsak vén kocsmatöltelékek bámúlnak mint Rozi a moziban.
Bent egyből a nővérem ismerősei fogadtak. Vajon van még ember Csepelen, akit nem ismer a Melinda? Sokat nem tudok róluk mondani, cigány pár volt meg egy fültágítós huszas éveiben járó srác. Leültünk együtt egy hosszú asztalhoz, és már el is kezdtük a piázást. Persze nem kerülhettem ki a szép bókokat és a dícsérő pillantásokat, így nőtt a májam rendesen. Aztán egyre többen lettünk, zsúfolódtunk rendesen, a zenegépet, amit hozzáteszek hogy nehezen jöttünk rá a cigánycsajjal hogy érintőképernyős xD, a poharunk sosem volt üres, és még újdonságként a Melcsi sörébe is belekortyóltam, hátha egyszer megszeretem. De rájöttem, nem fogom. :)
Aztán az este felében a Melcsire rájött az anyatigris szerep, állandóan a kezemet fogta, mintha a széltől is óvna, aztán mint egy bipoláris átszellemült, és a következő pillanatban már a srácoknak dicsekedett velem, hogy milyen jó nő az ő húga. Melinda megha piál, nem lehet lelőni. Minden új számnál kirángatott hogy táncoljak vele. Már-már a fiúknak ajánlgattam, hogy táncvoljanak már vele, de rázták a fejüket. Elkeseredve egyiktől még meg is kérdeztem, miért velem táncolnál? Hát persze idiótán bólogatott mint az a reklámkutya.
Aztán jött Zuzu. Elsőre nem villant be honnan is ismerős nekem az arca, de ő volt az a srác, aki  nagyon imponált nekem előző szombaton, mikor díszpintyet játszottam (mi adtuk át a Csillával a díjakat) a Karcsiolimpián. Ott ült a pultnál egyedül és fürkészte a társaságot, mintha prédát keresne. De Melcsi megoldotta a gondját. Nem hallottam miről beszélgetnek, csak gondolom hogy rólam folyt a téma, hiszen Zuzu fél szemmel engem bámult. (Később kiderült, hogy egy sör fejében megengedte a srácnak, hogy szóba álljon a gyönyörű húgával) Megtört a jég, odaült mellém és már leírt róla, hogy be van baszva. Nehezen indult a beszélgetés, dicsekedett hogy háromszoros karcsibajnok, mintha valami nagyot tett volna le az asztalra. Még viccelődtem is vele, hogy kösse fel a gatyáját,  mert jövőre egyik barátnőmmel benevezünk. Húzta is a száját, kiolvastam a szeméből mit gondolhatott: nőknek tilos. (De az hogy nő még nem szerepelt a Karcsiolimpián, az még nem jelenti azt, hogy tilos is. Ezek után már biztos részt veszek rajta. Majd meglátja!!!) Nem is tudom, mikről beszéltünk még... Sok mindenről, főleg a pia beszélt belőlünk. :D Aztán valahogy felmerült a kérdés, hogy mi a horoszkópja, hát persze hogy ikrek. Kitalálhattam volna, tipikus szerepetjátszós típus. Miért vonzom az ikreket? :'( De nem is ez vette el tőle a kedvem, hanem mikor bevallotta, hogy 32 éves. Gyááááj. Már csak arra emlékszem, hogy kérdezősködtem az igazi neve után, de ő csak feltételekkel árulta volna el. Nagyon rámált, átkarolt és a keze mindig a combomon kallandozott, és hát mi volt a feltétele? Egy csókot akart kizsarolni tőlem, de hát már az elején rájöhetett volna, hogy nem vagyok az a könnyű vérű nőcske. Többször is megállt bennem az ütő, mert a zenétől csak úgy tudtunk beszélni egymással, hogy a szája szinte a fülemre tapadt. Persze ilyen közel sokszor a szája kereste az enyémet.
És beugrott. Múlthéten az olimpián a Robi nővérének adta így a szépet, onnan volt annyira ismerős a feje. Rá is kérdeztem a Vikire, de ő csak mosolyogva rázta a fejét. Minden lánynak elcsavarod a fejét? Kérdeztem, de ő csak terelt, hogy ne vádoljam meg ilyesmikkel. Ezek után még erőszakosabb lett, már követelte tőlem a számomat és a csókját, amit már úgy gondolt, hogy ezek után igen is jár neki.
Aztán láttam a kis csapatomon (Melinda már horkolt a széken), hogy szívesen mennének már. Mondjuk leeshetett volna, mikor a sógor jobbkeze elkezdte pajkosan elhúzni előlem az asztalt, de az istenért sem esett le. Mikor Zuzu észrevette rajtam az aggodalmamat, mondta, hogy csak azért nem vittek még haza, mert remélték, hogy mi ketten összejövünk. Két órája beszéltem már folyamatosan Zuzuval, és a csapatom tülkön ülve figyelte beleesek e Zuzu csapdájába. Becsapva éreztem magam. Körbenéztem és láttam Zuzu haverjainak arcán, szinte lerítt róluk mit gondolnak: na mégegy áldozat aki majd felakad a horgára.
Végül én mondtam ki a végszót, hogy menjünk haza. És hogy fejthetetlenné tegyem az estét (már nem tudom hogy tudatosan-e vagy csak a bódult állapotomban), a kezemmel ráborítottam a fröccsét a nadrágjára, ami végül a földön landolt és összetört. A szöszi pultoslány ugrott, az egész kocsma mindenki minket bámult, én pedig elégedetten vonultam ki,  mint aki jólvégezte a dolgát. De Zuzu arckifejezését sosem fogom elfelejteni.
És hogy éreztessem a nővéremmel, hogy mit tett velem, most először nem szálltam be a hülye kocsijába. Hazasétálok, fenyegetőztem, de szerencsére Attila felajánlotta hogy hazavisz. Persze ezt egy kisebb vita előzte meg a parkolóban a sógorral és Melindával, dehát ha én valamit a fejembe veszek, nem lehet lebeszélni róla. Végül is egy igen hosszú és tartalmas nap volt, de mégsem teszem a kedvenvek közé. Remélem lessz majd jobb is...